2008. június 13., péntek

Bibliotek (azaz: könyvtár)

A kávénál sokkal korábbi függésem is van: a könyvtárazás.
Csúcskorszakomban egyszerre voltam tagja Győrben a Móra Ferenc Iskola és a Széchenyi Egyetem könyvtárának, az utóbbiban egyébként ruhatároskodtam is egy időben, emellett látogattam a Városi Könyvtárat, mert ott volt sok jó CD, meg a Megyei Könyvárat, mert ott lehetett megtalálni a fontos szakirodalmat, de aztán már féligmeddig budapesti lévén, sportot űztem abból, hogy én a Parlamentbe járok netezni az Országgyűlési Könyvtárba...
(Na ja, aztán mindenféle balhés idők jöttek, aztán eluntam örökké a fehérkesztyűs katonáknak integetni, hogy én be akarok menni a szociológia dolgozathoz cuccért...)
Most már nem vagyok igazi kétlaki, maradt a Szabó Ervin Könyvtár meg a Hallgatói Információs Központ, no jó, meg a Kaposvári Egyetemi Könyvtár. Ennyi elég is.
A Dániában néha-néha feltámadó honvágyam oka volt például az itthon megszokott könyvtárak hiánya ...
Nem vicc, kedves Ingmarnak még irtam is, ó, ha arra jár, gondoljon rám is, messzi könyvtári tagtársára is...
Ó, persze, itt Odderben is van könyvtár. (A sulis "bibliotéka" csak netezni volt jó, már ecseteltem egy régebbi bejegyzésben, könyv inkább csak az ajtókiírásban szerepelt, nem a polcokon...)
És hűtlen lennék, ha nem vallanám meg: szerettem az Odder Bibliotekot is.
:)
Hatalmas gyerekrészleg uralja a terep nagy részét, ott bóklásztam a legtöbbet én is, jó kis gyerekjátszóház, rengeteg könyv, játékok, képregények, derűs díszletek. Majdnem annyira jó, mint a Szabó Ervin gyerekrészlege.
A felnőttrészleg meg mint általában a vidéki kisvárosi könyvtárak felnőttrészlege, lásd, mint szülővárosomban, Dombóváron...
vagyis, jó sok lektűr, némi szakirodalom, folyóiratok, és néhány kósza angol nyelvű könyv. Egyébként volt dán-magyar szótáruk is. :)
Ami még tetszett, hogy volt társadalmi élete: egyszer "Barátságos Rendőrbácsik" grasszáltak ott vagány mocival, amira a bátor kiscsákók felülhettek, és apu-anyu lefényképezte őket, máskor gyerekrajzkiállítás díszítette az előcsarnokot (khm-khm... dán jólét... keretre feszített vászon és akrilfesték... nem ám, mint itthon, hogy már dipa papírra se tellik... hajjaj... ), volt, hogy az egyházközösségi szabadidőközpont vesszőkosárfonói állították ki a himmihummijukat.
Egyszer pedig, amit máig nem értek, de fogadócsarnokbéli asztalon egy rakás fotóalbum sorakozott... és ezekben a fotóalbumokban mindenféle magánéletbeli történések voltak archiválva: esküvő, babaszületés, 50. születésnap...
Most vajon ez a közösségnek szóló rendszeres híradás egyik formája?
Vagy csak versenyeztek, hogy kié a legszebb fotóalbum?
Nem tudom, nem kérdeztem meg akkor, és most már örökre rejtély marad...
...
Amúgy Dániában a könyvtár ingyenes, és nekem semmi gondot nem jelentett beiratkozni. Elég volt a magyar személyi, még tartózkodási engedélyt sem kértek. Úgy tudom, például Aarhus-ban, a nagy könyvtárban (ez kábé a megyei könyvtár megfelelője magyar viszonylatban) már szigorúbbak, a tartózkodási engedély nélkül nem lehet beiratkozni.
Nemcsak az odderi könyvtárat láttam, jártam a skageniben, bár annak kicsit prózaibb oka volt...
a stoppolós-vadkempingezős röpke csavargásom során tértem be oda fogat mosni és vizet vételezni, és somolyogni önnön magam paradox lénységén, ugyanis képes vagyok úgy stoppolni-vadkempingezni, hogy a hátizsákomban szemöldökcsipesz és korrektor-alapozó is található...
De most a könyvtárakról van szó...
szóval:
Ági, ha olvasod ezeket a sorokat, akkor ezúton is kérlek, találkozzunk, mielőtt kimész Odderbe, el kell küldenem veled 20 korona késedelmi díjat!
:)

1 megjegyzés:

jánoshegyifaellenfényben írta...

Hm. Érdekes dolog ez a könyvtárazás.

De még mielőtt hozzákezdenék újabb "mondókámhoz", szeretnélek megkérni valamire: szólj rám nyugodtan, ha nem szeretnéd, hogy belerondítsak a blogodba.

De addig is, amíg nem állítassz le, folytatom "ámokfutásomat". :D

Sz'al én is igen hamar belekezdtem a könyvtárazásba. Kevés dolgot tudok igazán értékelni apámban, de annak mindenképpen örülök, hogy megszerettette velem a könyveket. Ez sem volt teljesen tudatos persze, ő csak egyszerűen szerette a könyveket, és én meg ellestem tőle ezt a szokást.

Óvodából hazamenet két dolog is útba esett: a 10. számú presszó, és a könyvtár. Hol az egyikbe tértünk be, hol a másikba. (A presszóba gyakrabban - ezt persze elvileg anyámnak nem lett volna szabad elmondanom, hiszen sütit is kaptam, meg üdítőt...) Ha a könyvtárba mentünk, mindig kikönyörögtem magamnak egy mesekönyvet, persze csak a képek miatt, hiszen akkor még nem tudtam olvasni.

Aztán iskolás koromban már én is beíratkozhattam, ráadásul addigra a könyvtár is átköltözött egy nagyobb, tágasabb, (de nem szebb) épületbe, ahol több könyv fér el. Nem tudom, máshol általában milyen az elrendezés, de itt a könyvtárnak csaknem az egyharmadát foglalta el a gyerekrészleg. (Azóta már összezsugorodott - ezt sem értem.)

Sz'al általában három hetente jártam a könyvtárba, mert ennyi volt a kölcsönzési idő. Ha jól emlékszem, hat könyvet lehetett kihozni egyszerre, és én minden alkalommal kötelezőnek éreztem, hogy ki is hozzak ennyit. Többnyire ismeretterjesztő könyveket vettem ki, a kedvenceim a Búvár zsebkönyvek, és az Így élt... sorozat voltak. De például harmadikos korom után egy nyári napközis KRESZ versenyen azért tudtam második lenni a nagy hetedikes-nyolcadikos társaim előtt is, mert akkoriban például pont ilyen témájú könyveket bújtam.

Közösség: a legjobb az volt, amikor 2003-2004. körül rendszeresen szerveztünk a helyi könyvtárban irodalmi esteket-délutánokat a 4TK nevű ifjúsági klubunkkal, 'Vannak még versek' mottóval.

"Elég volt mára? Akkor most abba is hagyom..." (Hrabal)